2014. május 11., vasárnap

Vidéken 8. fejezet


 

 Hiányolt barátokkal


- Apa, elmentem akkor - kiáltottam már a kertből édesapámnak, aki a garázsba üzemeltette be a kocsit. A motor nehézkes hangja mellet nem hallotta, mit mondtam, ezért még gyorsan visszafutottam hozzá. 
   Le is húzta apám az autó ablakát, de először észre sem vett, míg be nem kopogtam, olyan elfoglalt volt a papírok olvasásával az ölében. 
- Elmentem, jó? - mosolyogtam rá, majd mikor bólintott egyet már meg is indultam. A fejemre húztam a sapkámat, hogy a Nap ne érjen annyira, hisz ma nagyon meleg volt. 
   Az utcánkból sétáltam épp ki, ahogy meghallottam egy dudaszót. A hang irányába fordultam, és láttam, hogy apa elsuhan mellettem, s mosolyogva int egyet. 
   Viszonoztam gesztusát, elvigyorogtam rajta. Épp dolgozni ment a bányába, ma délutános volt. Mióta megszülettem azóta ez a munkája. Szeretett a bányában lenni, irányítani az embereket, s a nehéz gépeket kezelni. Talán, ha nincs ez a munkája, akkor nem élte volna túl, mikor anya meghalt.
   Már annak is hét éve. Hét éve, hogy nem láttam őt. Iszonyatosan hiányzott, de mivel nagyapa és apa itt volt nekem a nehéz időkben, így könnyen megbékéltem a tudattal, már amennyire lehetett. Apa lassan negyvenhárom éves lesz, és még azóta sem volt másik személy az életében anyán kívül.   
   Sokszor mondogattam neki, hogy engem nem zavarna, ha mással lenne, sőt örülnék neki, így akkor boldogabbnak látnám. Alapjáraton is egy életvidám és mosolygós egyén, csak az a gond vele, hogy inkább vicsorításnak tűnik, mint egy kedves mosolynak, ha próbálkozik. Akármilyen hangulatban van; boldog, szomorú, fáradt vagy csak komoly, akkor is olyan feje van, mintha meg akarna ölni valakit a puszta tekintetével. Kora ellenére már megjelentek a ráncok homlokán, ami még jobban azt a benyomást keltette, mintha ideges lenne mindig, pedig ő egy nyugodt ember. 
   Mielőtt még Jonginhez mentem volna, még beugrottam a csemegésbe, ahol dolgoztam. Egy kedves asszony volt a főnök, aki köszöntött is, mikor beléptem. 
- Ah, Yixing - szelíden nézett rám a bolttulajdonos. 
- Jó napot - köszöntöttem a megszokott boldogsággal az idősebbet, s kicsit meghajoltam előtte.   
   Sokan nem szeretik a főnöküket, de én szerettem. Hihetetlen hála és kedvesség áradt belőle. Arca picit megviselt volt néha, ha a két fia lefárasztotta őt, és úgy kellett munkába mennie, de most elég kisimult volt. 
- Merre jár édesapád? - tette fel a kérdést, ahogy a pult mellől levettem egy rágót, és azt átnyújtottam neki. 
- Elment dolgozni, most délutános - mosolyogtam neki. 
- Oh, már rég láttam - mondta sóhajtozva az idősebbik, ahogy bevitte az áru árát a gépbe. - Öt yüan lesz. 
- Jövő héten délelőttös lesz, szóval majd találkozhatnak. - Átnyújtottam az összeget, majd kedvesen megszorítottam az elpiruló özvegyet. Meghajolva elköszöntem, és tovább indultam a Wang család telkére.
  Tudtam, hogy odavan apáért a főnököm, és ez fordítva is igaz volt, de egyik sem mert tenni soha semmit egy kis szerény beszélgetésen felül, mikor a boltban vásárolt apa. Legalább van, aki szereti azt a "morcos" fejét.
   Miért nem lépnek már? Én örülnék neki a legjobban szerintem. 
   A poros földúton tanakodtam, ahogy hátratett kézzel lépkedtem. Szerettem itt sétálni, nyugodt és gyönyörű volt. Szerettem a természetet, lehetséges azért, mert világ életemben telken dolgoztam, amikor csak lehetett.
   Olyan rég láttam Yifant. Hiányzott, hiszen az öt év alatt legjobb baráttá nőtte ki magát annak ellenére is, hogy egy nagyvárosi volt és nehezen lehetett kezelni. Nekem valahogy mindig ment, és ez őt soha nem zavarta.
   Már majdnem egy hónapja nem láttam azt az idióta mosolyát. 
- Tényleg hiányzol, te benga állat - nevettem el magam az úton, ahogy rá gondoltam. Ő volt az, akivel minden hülyeséget csináltunk, akivel még néha olyan dolgokat is megtettem, amit soha nem tettem volna, ha ő nincs.
  Volt, mikor részegen verekedésbe keveredtünk, és a rendőrök elől futottunk; volt, amikor az egyik tanár gyümölcsöskertjét habzsoltuk fel; s volt, amikor napokig csak fent voltunk és játszottunk a vadonatúj playstation 3-ján egy zombis játékkal.
   Én nem voltam ilyen "rossz városi" gyerek, ahogy ő, de mégis elszórakoztunk ilyeneken. Mindenkinek kell a kamaszkor, amikor lázadozik, és én ezt meg is tettem az ő társaságában. Bár tény, hogy én sokkal nagyobb hatással voltam rá, mint ő rám; ha úgy gondoltam, hogy túllőttünk volna a célon, akkor mindig helyre tettem az agyát és ezt hagyta is.
   Furcsa, amikor megismerkedtem vele, egy percig sem gondoltam volna, hogy mi ilyen jóban leszünk, vagy csak ilyen egyszerűen követ engem akárhová is megyek. Mindig megvolt a nagy szája, meg az ereje is, de rám hallgatott feltétel nélkül, ha úgy volt. Mi ketten sokat megéltünk már, de Yihannal sem voltam másképp. 
  Ő volt a szomszédlány, akivel egész gyerekkoromat végig játszottam. Őt is rég láttam, pedig csak a szomszédban lakik. A hajnalban kelések és kései érkezések miatt pont elkerüljük egymást, de azért ha tudunk, kerítünk sort a találkozásra.
   Kezdetben Fan és gyerekkori barátom nehezen jöttek ki, egyfolytában civakodtak, mert mindketten akaratosak voltak, de egy idő után megbékéltek, - vagyis szerintem szeretik egymást, akkor is, ha csak beszólogatnak egymásnak-  s így hárman mentünk el szórakozni és róni az éjszakai utcákat.
   Mikor odaértem a telekre, akkor köszöntem "másodnagyapának", aki kedvesen kínálta fel az akkor elkészült ételt. Ő nem olyan sokszor szokott dolgozni a telken, mert kicsit legyengült kora miatt, így vigyázott a házra és a nem messze lévő kis kertre, amiben pár szárnyast neveltek. Kedvesen visszautasítottam az ételt, mondtam, hogy most az unokáját viszem városnézésre, s ezt felfogva elmosolyodott, és legyintett, hogy mehetek. 
   Jongin szokás szerint nem volt időben elkészülve, de egy kisebb téblábolás után el is indultunk a városba. Hamar beértünk, az idő gyorsan telt, mivel oppával jól el tudtam beszélni. Rendes gyereknek tartottam őt, csak néha túlságosan nagyvárosi volt, amit már megszoktam Yifan miatt, de akkor is feltűnt.

   Arcom magától felragyogott, mikor kiszúrtam az idióta szőkített haját barátomnak a tömegben. Soha nem értettem, miért festi a haját, csak tönkreteszi. Láttam, hogy Yifan bambán bámul körbe a bevásárló központban és azt figyeli, hogy merre vagyok, hisz megbeszéltük, hogy itt találkozunk. 
   Egy kis időbe tellett, mire észrevett, ahogy közeledtem felé, de legalább megtörtént. Az ő arcán is megjelent az a jellegzetes nagyvárosi mosoly, amit még azóta sem tudott kinőni, így én még jobban vigyorogtam tőle. Egyből rám vetette magát, és megveregette a hátamat ujjongva. 
- Yifan gege! Rég láttalak már, mi van veled? - kérdeztem barátomat, de ő csak emlegette, hogy nem szereti, mikor telken dolgozok.
   Nagyon jól tudta, hogy imádom azt csinálni, amit, és hogy egyszer szeretnék elmenni egyetemre és megszerezni egy kertészmérnöki diplomát, de jelen pillanatban ebben korlátozott a pénz. Ezért tanultam magamtól, hogy jövőre felvételt nyerhessek végre az állami finanszírozásúra, de olyan kevés hely van oda, és olyan sokan pályázzák meg. 
 - Jól van, jól van, mert még megfojtasz - jelentettem ki a magasabbik kezét ütögetve, mert csak ölelt és ölelt. Egyszer elengedett, csak akkor vette észre, hogy "kísérővel" vagyok.
- Ő ki? - kérdezte a megszokott hangnemében, ami bizony a flegmaság nála.
   Valahogy sosem jött ki az azonos neműekkel, sőt még a lányokkal sem annyira, bár az évek során kicsit felszabadultabb lett és sokkal barátságosabb, de néhány ember akkor sem volt kedvére való, és ahogy láttam Jongint sem tartotta annak.
   Remélem ez csak az elején lesz így, mint Yihannál. 
- Jongin, Yifan. Yifan, Jongin - mutattam be egymásnak őket. Oppa nyújtotta is a kezét, de ezt barátom nem akarta elfogadni. Szúrós szemekkel néztem rá, ő meg zsörtölődött egy kicsit, de beadta a derekát és kezet rázott a fiatalabbikkal. Megveregettem a vállát, hogy ilyen "jó kiskutya" volt, majd elindultam beülni az egyik bárba.
   Mind a hárman helyet foglaltunk egy négyes asztalnál és vártuk a rendelést. Én ültem középen, jobbomon a szőke idióta, balomon meg Jongin. Bár még azóta is rejtély nekem, hogy velem miért ilyen.
- Ő a Wang család unokája amúgy. Nyárra ideutazott Koreából a családjával, és besegítenek a munkálatokban - meséltem barátomnak, hogy egy kicsit jobbam megismerje a másikat, de nem igazán figyelt rám, csak a telefonjába pötyögött. - Hé, ha hozzád beszélek, figyelj rám! - Rúgtam meg az asztal alatt. Tudtam, hogy vele csak így lehet szót érteni, ha új emberek között vagyunk. - Ne kezd megint, jó?
- Jól van, figyeltem. Wang család unokája... De elhiszed, hogy nem érdekel? - morogta, majd elfoglalta magát újból a nyomkodással.
  Hát ezt utáltam benne, mikor ilyen volt. Tudom, hogy nem szeret ismerkedni és így kompenzálja, de rég láttam és így viselkedik, ráadásul nagyiék unokája előtt. Én szégyelltem magam miatta. 
- Elnézést Jongin, ne is foglalkozz vele, csak ilyen... - kezdtem bele mondatomba, majd oldalra sandítottam a nagyobbikra, aki tudom, hogy hallgatott, csak tettette, milyen elfoglalt -, ...gyökér egy barátom van, de azért tud rendes is lenni, csak meg kell ismerni. 
- Ah, mi az, hogy... - csattant ki magából Yifan, de egy újabb rúgás után abbahagyta és durcás gyerek módjára zsebre vágta telefonját.
   Nem is érdekelt már, hogy ő ott morgolódott, inkább beszélgetni kezdtem oppával. A körülöttünk lévő boltok kerültek szóba, és azokat a karaktereket beszéltük meg, amiket nem értett a hirdetőtáblákon. Most, hogy így újra találkoztam Yifannal, tudom, hogy nem hasonlítanak már annyira, mint mondtam. Talán csak a hiánya éreztette ezt velem.
    Most komolyan, hogy lehet pont most ilyen? 
- Lehet, fel kéne hívnom Yihant, ha már van egy kis szabadidőm? - tanakodtam, és előkaptam a telefonom. Láttam, hogy mondatom után, mind a ketten rám szegezték tekintetüket. Yifan gondolom azért, mert Yihant akartam hívni, de Jongin miért? Nem sokkal később viszont megértettem.
- Hyung, neked van telefonod? - lepődött meg a fiatalabb, de én valahogy miért nem lepődtem meg kérdésén? 
   Egy "rendben, ez csak egy nagyvárosi gyerek kérdése volt" képpel nyugtáztam a történeteket, s fél szemmel láttam, hogy Yifan keresztbe tett kézzel lesi a másikat egy "ez komoly?" fejjel.
- Igen, van - feleltem neki egyszerűen, majd a híváslistában kutakodtam barátnőm után. - De megadom, ha valami esetre kéne. 
   Jongin gyorsan előkapta az ő telefonját, és már írta is a számomat, amit diktáltam neki. Mire megtaláltam a keresett nevet, addigra felcsendült egy ismerős hang. 
- Na, mi az? Csak nem megint udvariatlan voltál, gyökér? - lépett mellénk Yihan kérdését a szőkének szegezve egy fejütéssel egyetemben. Nem értettem, hogy került ide, de nagyon örültem neki. 
    Yifan zsörtölődni kezdett, majd "üdvözölte" az érkezőt. 
- Látom megjöttél, te picsa. Minek is hívtalak? - dünnyögte a legmagasabb. 
- Yihan - csillant fel szemem, ahogy a velem szembe ülő lányt figyeltem. - Pont most akartalak hívni. Hogyhogy itt vagy? - érdeklődtem meg a hosszú barna hajút, aki szépen felöltözve jelent meg. 
- Szia, Yixing. - Intett nekem a lány, majd Yifan felé fordult. - Tegnap mondta ez a szerencsétlen itt mellettem, hogy ma szabad vagy, de miért nem szóltál? És ki ez az új emberke itt melletted? - mosolygott kedvesen. 
- Yihan, ő itt Jongin a Wang család unokája. Jongin, ez a szép hölgy itt előttünk pedig a gyerekkori barátom - mondtam, majd mikor kezet ráztak tovább folytattam. - Elvileg most akartalak hívni, de Fan nem szólt, hogy már hívott téged. 
    Idő közben elénk került pár alkoholos ital a régi szép emlékek kedvéért, és már a szőke sem volt olyan durcás, mint az elején. Jongin is nevetett velünk a közös történeteinken, de valahogy mégis feszélyezettnek tűnt, pedig szerettem volna, ha jól érzi magát a barátaim társaságában.
  Talán nem az ő köre két ilyen elvetemült ember, akik egymást csipkedik egyfolytában, de ők nekem mégis nagyon fontosak. 
- Hyung... - szólalt meg több órás társalgás után Jongin. - Én szerintem lassan megyek, nagyi már biztos hiányol - mondta, majd felállt az asztaltól és fizetett a pultnál. 
- Hé, oppa, várj meg, megyek én is - kiáltottam utána, de Yifan megragadta a kezem és visszarántott a székbe. 
- Te maradsz - vigyorogta, majd intett a fiatalabbnak, aki kicsit elmosolyodva bólintott fejével és elment. 
- Oppa? - kérdezte értetlenkedve Yihan.
- Igen, Jongin mondta, hogy hívjam így, de nekem utána kéne mennem, még új itt, el fog tévedni - hadartam, de barátom megint visszarántott. 
- Nem gyerek már, csak tud vigyázni magára, amúgy is olyan rég láttunk, maradj már velünk egy kicsit - kérlelt Fan, erre én sóhajtottam egyet. 
- És tudod, mit jelent? - Könyökölt az asztalra barátnőm továbbra is tartva a témát. 
- Elvileg azt, hogy gege, de szerintem jobb, ha utána megyek - feleltem, ekkor Yihan elnevette magát, majd egy hirtelen mozdulattal maga mellé rángatta Yifant. 
- Menj, én elleszek ezzel a bolonddal - mosolygott rám a hosszú hajú, így én egy vigyorral háláltam meg, majd elköszöntem és mentem is a másik után. 
    Alig értem ki az épületből, de már csörgött is a telefonom, egy ismeretlen szám hívott.
- Halló? - vettem fel a készüléket. 
- Hyung... Szerintem... eltévedtem - dünnyögte a vonal másik végéről oppa.
- Még tíz perce se annak, hogy elköszöntél, mégis hogy a fenébe tévedtél el? - nevettem a telefonba, majd mikor megkérdeztem, hogy hol van pontosan, le is raktam. 
   Hihetetlen - fejemet csóválva néztem a kijelzőt, majd elmentettem a számot. Először csak Jongint írtam, de egy pillanat múlva meg is változtattam Jongin oppára.
   Tíz perc alatt hogy a csudába jutott el addig? 



4 megjegyzés:

  1. Yihan szerintem tudja, hogy mit jelent az oppa. De miért nem mondta el Laynek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ki tudja. :D Az sem biztos, hogy tudja, de majd csak minden kiderül, nem? :D

      Törlés
  2. Fuu most ez egy másfajta rész volt mint az eddigiek *-* Laynek annyira jó kis személyisége van ^^ olyan egyszerű de kedves, mégis határozott. Szegény Jongint kicsit sajnáltam, de annyira életszerű volt az a helyzet. Amikor az ember a saját barátai közé visz valakit, és az az érzés - tökre átjött. :D Ezért tetszik nekem ez a fic annyira, mert minden átjön <3 Yifan nem szimpi :c de biztosan megvan az oka amiért iylen. A maga módján őt is szeretem. Vajon neki mi lesz a főbb szerepe a történetben? Már csak erre lennék kíváncsi. Meg persze, hogy a következő részben mit fog szólni Jongin a történtekhez, mit érzett ő valójában abban a helyzetben? :D Hajráá <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igen. Le lesz írva, hogy mit érzett, vagyis tervezem. :3 Uhhh, Jongin olyan aranyos kis gyökér, és én rájöttem, hogy imádom Yixing karakterét. :3
      Nem tudom, hogy a továbbiakban mennyire fogom szerepeltetni Yifant és Yihant, de szeretném, ha többet lennének a részekben, de ez majd elválik. XD :D
      Köszönöm szépen a véleményedeeet. :3 Cuki vagy, hogy olvasás után írtad. :D

      Törlés