2014. június 26., csütörtök

Vidéken 14. fejezet Vége

 

Vége egy furcsa kezdetnek



   Eltelt egy nap, mióta Jongin... sírt. Mégis ugyanúgy jött dolgozni, mint minden egyes nap. Most kivételesen nem nyavalygott, nem csinált semmit, csak a rászabott munkát végezte és engem került. 
   Igaza volt Yihannak. Most már biztosra tudom, hiába próbáltam tagadni, vagy hamis érvekkel alátámasztani az egészet. Miért sírt volna akkor? Miért hiányoznék neki úgy, ha nem az állna a dolog hátterében? Egy normális ember akármilyen érzékeny is, nem sírj el magát egy ilyen miatt. Jongin nem olyan, ő egyáltalán nem olyan. 
    A mai munka végén olyan gyorsan elszaladt, hogy meg sem tudtam vele beszélni a dolgokat. Végül is... mit beszélnék? Hogy ő... szerelmes belém? Ezen mit lehetne beszélni? Egyáltalán, miért engem? Miért belém? Engem... Mindig unalmasnak és túlságosan jólelkűnek találtak az emberek ahhoz, hogy velem legyenek, vagy egyáltalán érezzenek valamit irántam. Ez... annyira... Talán ezért nem vettem észre az apró jeleket. De... Jézusom, egy férfinél ki nézi ezeket a jeleket?! 
     Egész nap csak őrlődtem, rosszul éreztem magam, mert szeretnek. Miért én érzem magam rosszul, miért kell nekem egyáltalán erről tudnom?  Ő nem mondta  a szemembe, ő csak... sírt. 
     Igaz. Hiába akarom, hogy ne legyen az, ez akkor is igaz marad. Jongin tényleg érez valamit irántam, amit én nem viszonozhatok. Én nem vagyok olyan ember. Én nem szeretem a férfiakat. Jongin mégis miért? Hogyan? Mit lát egy férfiben, ami vonzó lehet? Mi az, ami megmozgatja őt? Magam mellé mindig is egy olyan embert képzeltem, akiről lehet gondoskodni, aki szerelmesen ölel vissza, ha karjaimban fogom. Én... nem vagyok olyan ember, akivel ezeket meg lehet tenni. Én vagyok az, aki gondoskodik, aki megvédi a szerelmét, ha arra van szükség. Jongin meg...? 
      Eltelt még egy nap és még egy, én mégsem bírtam szóra bírni őt. Próbáltam közeledni felé, hogy legalább amíg itt van, addig normálisan beszélgethessünk egymással, s ne hidegüljünk el ennyire. Végül, nem jártam sikerrel, több mint egy héten keresztül. Minden kezdeményezésemet hárította, majd elkerült engem. Vagy nagyapához ment beszélgetni, vagy éppen annyira bele volt "mélyülve" a munkába, hogy meg sem hallotta, mennyiszer mondom a nevét. 
       Mit várok tőle? Még húsz éves sincs, és talán most jött rá ő is, hogy... belém szeretett. Nem várhatom el tőle, hogy úgy vigyorogjunk egymásra, mint pár nappal ezelőtt, azt sem, hogy a szemembe nézzen és ugyanolyan legyen. Biztos rossz érzés lehet, de én nem értem meg. Ha szeret, akkor miért kerül? Ha tudja, hogy csak ennyi ideje van hátra, hogy láthassa azt a személyt, akit szeret, akkor miért nincs vele? Fáj neki? Így könnyebb, hogy elkerül? Nem értem. Én nem hagynám figyelmen kívül azt, akit szeretek. Én nem olyan ember vagyok, aki ilyen könnyen feladná. Jongin mégis... 

   Eltelt még pár nap, és több mint másfél hete nem beszéltem egy normális mondatot Jonginnel. Olyan volt, mint az elején. Egyfolytában került, nem állt szóba velem. Talán, ha most is kiállok elé, és számon kérem, akkor ugyanúgy megoldódik minden? Mint akkor... 
- Jongin... - szóltam az egyik tőke mellett guggolóhoz. Épp a munka végén voltunk és már mindenki ment haza, ő is a szerszámait fogta össze épp. 
- Mennem kell, hyung... - nemtörődöm hangon mondta, még fel sem nézett rám. Az utóbbi időben annyiszor hallottam már ezt a hangsúlyt. Ezt a semmilyen hangsúlyt, ami annyira rosszul esett nekem. Eddig nem volt ilyen. 
- Beszélnünk kéne... - Léptem egy kicsit közelebb hozzá, de akkor felállt, majd hátat fordítva nekem elindult a sor másik végébe. - Jongin... - szóltam még egyszer, ahogy az irányába tekintettem. Ő csak ment, nem figyelt rám, nem érdekeltem. - Jongin! - emeltem fel a hangom, mire megállt. 
   Még most sem nézett rám, háta szegeződött nekem, így én utána sétáltam, majd elé álltam.
- Azt mondtam, hogy beszélnünk kell. - Néztem rá határozottan, mire ő végre felnézett a földről egyenesen a szemembe. 
- Miről, hyung? 
- Arról, hogy miért vagy ilyen.
- Nem vagyok semmilyen... - mondta, majd újból átnézett rajtam és el akart indulni, de én megragadtam a kezét. 
- Semmilyen? - kérdeztem tőle. Nem voltam az az ideges fajta, most mégis azt éreztem, hogy felforrt a vérem. Napokon keresztül így beszélt vele, így az én türelmem is elfogyott. 
- Hyung, engedj el! 
- Miért viselkedsz így? - Néztem rá nagy szemekkel, majd elengedtem a kezét. - Miért vagy olyan, mint amikor idejöttél? Miért kell átnézned rajtam? Mit tettem, hogy így semmibe vegyél? - A kérdések maguktól szaladtak ki. Még ha ott legbelül, mélyen tudtam is rá a választ, megkérdeztem, mert az ő szájából akartam hallani. Nem... Azt nem, hogy szeret engem, azt nem bírtam volna meghallani. Akármennyire is szimpatikus vagy kedvelem őt, én akkor sem tudnék úgy ránézni. 
- Mert elegem van. 
- Mégis miből?
- Az egészből, hyung! 
- És ezért nem kell hozzám szólni?!
- Nem! - kiáltotta; szemeiben látszott a zaklatottság. Az is, hogy mennyire nem kívánja ezt a beszélgetést. - Én csak... - halkult el, s mélyen a szemeimbe nézett. Az övében csak a megbánást és a szomorúságot láttam. - Én csak... nem akarok itt lenni, hyung. 
- Múltkor azt mond, hogy nem akarsz elmenni. 
- Az csak azért volt, mert... hiányoznak a barátaim. 
- Azt mondtad, nem akarsz itt hagyni.
- Hyung! Mondtam már. Nem akarok itt lenni. Elegem van az egészből. Nem akarok itt dolgozni. Minden egyes kibaszott nyáron ezt csinálom. Elegem van! Érted? Haza akarok menni. Otthon akarok lenni a saját ágyamban, a saját házamban, a barátaimmal. Szerinted nekem ez volt az álmom? Az, hogy nyáron itt „kapálhassam” a szőlőt, mert más nem csinálja? Az, hogy szétdolgozzam magam, mikor a többi barátom otthon élvezi a nyarat? Elmennek nyaralni és szórakoznak. Én is ezt akarom, hyung! Én alig kaptam ilyen nyarat. Én soha nem csináltam mást, csak itt poshadtam minden egyes meleg napon. Én ezt nem akarom! Én is akarok gyerek lenni. Én is akarok szórakozni a barátaimmal! - Ordította idegesen, hallatszott, hogy a hangja is berekedt. Köhögött egyet, ezután visszanézett a szemembe... lassan és fájdalmasan. - Hyung... - suttogta halkan -, haza akarok menni. Kérlek, ne kérdezd többet, hogy miért... Én csak... haza akarok menni és nem akarok még felnőtt lenni…
     Aznap nem szólt hozzám többet. Nem nézett rám, még csak az sem érdekelte, hogy pár méterrel mögötte sétálok a hazafelé vezető úton. 
    Talán tényleg hagynom kéne. Nem kéne kérdezgetnem és faggatóznom, hogy végre valahára rám nézzen. Miért is várok el tőle ilyeneket? Igaza van, neki tényleg rossz lehet itt. Egy nagyvárosinak vidéken. Igazából nem értem meg, de felfogom. 
     
    Egy újabb hét eltelt és én alig mosolyogtam. Yifan is észrevette ezt, amikor találkoztunk még múltkor. Addig nem hagyott békén, míg ki nem böktem, hogy mi az oka. Bár nem árultam el, hogy ténylegesen mi a gond, de azt igen, hogy Jongin kerül engem és ez elég rosszul esik nekem. Persze barátom erre csak szidta a másikat, nem is vártam volna tőle mást.
     Yihannal azóta nem találkoztam. Valahogy nem is vágytam rá, mivel tudom, hogyha így meglát, akkor ő is kifaggat, és nála nem úszom meg úgy, mint Fannál. Ő addig kérdez, míg minden kis információt ki nem szipolyoz belőlem. Nem vágytam a furcsábbnál furcsább agyszüleményeire és semmi olyasmire, hogy én is "az" vagyok. Még azt is képes lett volna bemagyarázni nekem. Ilyen helyzetben... amikor nem vagyok saját magam, akkor könnyen belém beszélnek akármint. Főleg a barátaim, főleg... Yihan. Igaz, nem lett volna igaza, de... Nem lett volna igaza. 
    Furcsamód fáradtan keltem reggel, hogy elinduljak a telekre. Rég éreztem ilyen álmosnak és erőtlennek magam. Az éjszaka nem aludtam valami jól. Rémálmom volt a bűntudatom miatt. Bűntudatos voltam amiatt, mert szerettek, mert kifaggattam őt és nem hagytam magára. Rá kéne hagynom?

- Jongin... - Az egyik soron dolgoztam, mikor ő pont a szőlősor másik oldalán egy vonalba ért velem. A levelek mögül láttam, hogy hirtelen megáll, majd engem néz hosszasan. - Nem foglak többet kérdezni... 
   Mintha egy apró mosoly jelent volna meg az arcán, nem az őszinte féle, inkább a fájdalmas. Megint néma maradt, majd elnézett rólam és folytatta a munkáját. 
    Tényleg csak hagynom kéne? Hagyni az egész barátságunkat, mert egy gyerek így látja jól? Hagyjam, hogy egyedül szenvedjen, és ne tegyek semmit? Én nem vagyok ilyen ember. Én nem szeretem, ha a barátaim szenvednek, de mit tudnék csinálni? Én vagyok az, aki miatt szenved. Hagynom kéne... Hagyni az egészet. 
    Az utóbbi napokban szinte alig szóltunk egymáshoz, csak néha-néha, ha a munka megkövetelte. Nagyi és Wang nagyapa párszor be akart hívni, vacsorázni, de én mindig valamilyen indokkal visszautasítottam őket, mert láttam, hogy Jongin milyen rémült fejet vágott akkor, mikor megkérdeztek. Fájt, hogy így viselkedik, de próbáltam megérteni. Ő elkerült, mert szeretett, én elkerültem, mert nem akartam neki fájdalmat okozni. 

    A konyhaasztalnál ültem, de még mindig munkásruhában. Nem volt erőm átöltözni. Mostanában nagyon lefáradtam. Nem a munka volt megterhelő, hiszen ahhoz hozzá voltam szokva és szerettem, hanem az, hogy minden egyes nap látni őt és megerőltetni magam, hogy nem szóljak hozzá. 
     Hiányzott, hogy úgy szórakozzunk, mint az elején; verekedjünk, röhögjünk a semmin, vagy lássam a mosolygós arcát. Nem szerettem, ha szomorúak voltak a barátaim. Barátok, hm…
- Fiam, még nem öltöztél át? - Toppant be apa az ajtón engem kizökkentve gondolataimból. Ránéztem, majd elmosolyodtam, mikor láttam, hogy majd' kicsattan az örömtől. 
- Jó hír? - kérdeztem felé  fordulva teljesen. 
- Valami olyasmi.
- Valami olyasmi? Ragyog az arcod, apa! 
- Hát tudod, fiam... Xiao Fei annyira kedves asszony... - Dőlt neki az ajtófélfának. 
- Tudom, ezt mindenki tudja. 
- Nagyon rendes, van egy boltja és két fia... 
- Apa... Rátérnél a lényegre? - kérdeztem őt, bár tudtam, hogy miért mondogatja ezeket. Vigyorogtam rá, már alig vártam, hogy kimondja a nyilvánvalót.
- Jövő héten meghívnám vacsorázni, jó? 
- És tőlem kell engedélyt kérned? - nevettem fel hangosan, mire apa csak nézett rám. - Apa! Örülök nektek. 
- Hé, még semmit nem mondtam. Nem is biztos, hogy elfogadja... - Hirtelen megállt, majd elkapta a fejét. Zavarban volt előttem.
    Mindig is ilyen volt. A mogorva arca mögött egy teljesen jólelkű, mégis lökött és félénk ember élt. Rá ütöttem. Teljesen rá.
- Inkább adj Lulunak enni - utasított apa. 
- Jól van, jól van - mondtam, s már indultam is a kutyakaját előhalászni a szekrényből, hogy adhassak Lulunak. 
- De amúgy fiam. Mi újság a telken? Wang bácsiék megvannak? - Kiáltotta a házból apa. 
- Meg! Tudod, mondtam, hogy most az unokájuk is itt van, megy a munka. Nagyapa egyszer megijedt, hogy valami vírust kapott a szőlő, de semmi komoly nem volt. 
- Ah, érem! És milyen az unokájuk? - kérdezte immár halkabban, mikor átlépve a küszöböt újra a konyhában voltam. 
- Olyan... nagyvárosi - feleltem egyszerűen, majd leültem az asztalhoz. Apa valamit ténykedett a gáztűzhelynél, gondolom valamit sütött, ahogy éreztem az illatokat. 
- Hát akkor még egy Yifan szakadt rád - nevette. 
- Nem...Ez az, hogy nem. 
- Miért? - Sistergett az olaj és a hagyma intenzív szaga bejárta a konyhát. 
- Nem tudom, apa. Ő másabb, mint Yifan. Sokban hasonlítanak, de akkor is mások. 
- Hát, végül is ő nem kínai, talán azért.
- Talán... 

   Az a nap volt. Az, amikor Jonginék utaztak. Én is elmentem, hiszen tiszteletlenség lett volna, ha nem köszönök el legalább a szüleitől. Nagyi már kint bíbelődött az udvaron és azt nézte, hogy mennyi csomagja van a lányának. Odamentem, majd köszöntöttem őt. 
- Ah, Yixing fiam. Neked majd lesz valami mondanivalóm, de most segíts ezeket a kapuhoz vinni – monda nagyi.
- Rendben - feleltem, bár kíváncsi voltam, hogy vajon mit akarhat mondani nekem. Bár lehet, csak a szőlővel kapcsolatosan. Akkor szokott így beszélni, amikor valami hibát vétek. Valamit figyelmen kívül hagytam volna? 
   A bőröndöket arrébb vittem, s mikor megláttam Jongin szüleit, akkor köszöntöttem őket is. 
- Örülök, hogy megismerhettünk végre, Yixing - nyújtotta kezét a férfi. - Paang bácsi hírhedt unokája - mosolygott kedvesen. 
- Részemről a szerencse - ráztam kezet, majd az anyuka felé fordultam, hogy tőle is el tudjak köszönni. Kaptam egy ölelést, s pár jó tanácsot, hogy szerezzek magamnak egy rendes lányt. 
   Vajon, ha tudnák, hogy a fiúk... Akkor elfogadnák? Jézusom... miért gondolkodom én ezen? 
   Jongin hangja hallatán hátrakaptam a fejem s láttam, hogy épp az ajtón jön ki. Csendesen félreálltam, nem akartam, hogy miattam kényelmetlenül érezze magát. 
   Néztem, ahogy elköszönt a családjától, majd mikor felém tartott, egy furcsa érzés vett hatalmába. Lehet, a sajnálat vagy valami szokatlan, de nyomasztó érzés, amit nem ismerek. 
- Hyung, én... - szólalt meg, mikor elém ért.
- Vigyázz magadra. - Ezt kívántam neki... Azt, hogy vigyázzon magára.
- Te is... - mormogta halkan. - Sajnálom... 
- Mit? - kérdeztem vissza.
- Sajnálom, hogy az utóbbi időben ilyen voltam veled. - Sötét szemeit rám emelte, mire én megráztam a fejem, hogy semmi baj. Elmosolyodtam, bár éreztem, hogy nem volt őszinte. Fájt, hogy elmegy, azért mégiscsak együtt voltunk három hónapig. Ez idő alatt megkedveltem őt.
- Vigyázz magadra. 
- Ezt már mondtad... - nevetett fájdalmasan. Egy ideig nem szólaltunk meg, csak néztük egymást.
- Hiányozni fogsz... - mondtam.
      Hiányozni fog. Hiányozni a nagyvárosi viselkedése a vicces mosolyával együtt.
      Magához ölelt, mire én hátára csúsztattam a kezem. Tényleg hiányozni fog.
- Te is nekem. Te is hiányozni fogsz, hyung... - suttogta halkan fülembe, s azután eltávolodva tőlem a kocsi irányába indult. 
    Vajon tényleg hagynom kellett volna az egészet? Nem hozzászólni és figyelni, ahogy szenved? Mióta lettem én ilyen? Hagytam, hogy szenvedjen...
- Jongin! - kiáltottam el magam, mikor majdnem az autóhoz ért.
    Ordítani akartam neki, sajnálom, hogy ilyen voltam vele, de láttam azt a szomorú arcot visszanézni rám. Nem tudtam, kiáltani, a szavak bennem rekedtek, csak egy halk „sajnálom” csúszott ki.
    Sajnálom, hogy nem volt elég erőm ahhoz, hogy kiálljak melletted. Sajnálom, hogy eltávolodtam tőled, mert te nem mondtál semmit. Sajnálom, hogy nem figyeltem a te érzéseidet is, hogy nem beszéltem meg veled a dolgokat, hogy nem mosolyogtam rád azután is. Sajnálok minden, Jongin. Sajnálom. 
    Elment. Tényleg elment. Nagyi sírt, Waang nagyapa, meg őt vigasztalta, míg nagyapa leült az egyik fapadra. Én meg csak meredtem az terepjáró irányába és azt hajtogattam magamban, hogy sajnálom. 
    Két óra múlva nagyi behívott a házba, hogy elmondja, amit szeretett volna, így én utána mentem és próbáltam rendbe hozni a gondolataimat, hogy teljesen figyelhessek rá. 
- Adok egy kis teát - Nyújtotta kedvesen megdagadt szemekkel az idős asszony. 
- Köszönöm - Vettem el a langyos bögrét, majd lassan inni kezdtem annak tartalmát. 
     Hát ilyen volt ez a nyár. Gyors és furcsa. Most nem a szomszédtelken dolgoztam, most itt voltam, s megismertem a Waang család unokáját. Megismertem egy olyan embert, akire valószínűleg egész életemben emlékezni fogok. De... remélem, hogy ő hamar elfelejt majd. 
- Figyelsz rám, fiam? 
- Hm? - kaptam nyagyi irányába a fejem. - Persze, figyelek... - hazudtam.
     Nem figyeltem, mivel csak az a szomorú tekintet volt lelki szemeim előtt, amit egy pár órája láttam. 
      Vége a nyárnak, vége egy furcsa kezdetnek. Vége, mert jön egy másik, ami még ismeretlen számomra. 
       Vajon az is ilyen furcsa lesz számomra? 

Majd az élet eldönti.


8 megjegyzés:

  1. AAAAAAAAAAA :( :( :( most miééért? Mindig mindenkinek meg kell ríkatnia :( :( Kicsit elérzékenyültem itt a végére :D (Egyébként sajnálom, megint lust disznaj voltam és nem írtam neked, de mindent olvastam, és követtelek ^^) Azt hiszem a végénél kezdem, mert az volt a legérdekesebb számomra. Talán ez volt az eddigi legjobb befejezés amit írtál! Komolyan ! Minden tökéletesen a szemeim előtt volt, annyira szépen zártad le. Jó, azért keserédes az egész, bár sejtettem , hogy Yixing egyik napról a másikra nem érez majd semmit. Sőt ennek.igazából örültem is, mert így akkor nagyon sablonos lett volna ^^ Bááár ha esetleg gondolkodtál volna egy második évadon (ha nem, majd teszek róla muhhhahaha) , akkor megathatod a szereplőidnek a boldogságot ( mert mindig kínzod őket..nyuuuu >.<) . Magát a történet alapsztoriját imádtam. Egyszerű , de nagyszerű az egész. A karakterem el voltak találva. Mindenkire tökéletesen illett a jelleme. Yixing egy cukipofa volt, imádtam *-* Ilyen kis naivnak és szerény embernek képzelem a valóságban is :) Itt mondjuk elég érettnek volt megírva, ezt a valóságban nehezen képzelem el, hiszen minden videóban olyan kis ártatlanul butuska :3 Márnint olyan ...tudatán kívül viselkesik cukin *-*. Ömmm...Jongin. Hát ő is valahogy olyan ember lehet amilyennek leírtad. A szinpadon egy félisten, nyilván nem erre az énjére értem, hanem egy hétköznapi Jonginra :D Tapasztalatlan, játékos (ezde hülyén hangzik XD ) , kicsit bizonytalan, tapasztalatlan nagyvárosi gyerek. Sajnáltam a végén, de mikor azt a hazafelé autókázós pár mondatot olvastam, megint annyira el tudtam képzelni :3 Yifan volt a legnagyobb kedvencem, kár , hogy alig szerepelt. Komolyan ekkora kőbunkót még nem látott a világ :DD. Imádtam! :33
    Szóval szivem, nagyon hozzám nőtt ez a fici, majdnem olyan szinten mint a Lulu. Nagyon jó ötlet volt az egész, végig láttam magam előtt mindent (jó ezt már hatodjára írom xd)Jobb lenne még aludnom>.< Félàlomban megìrni egy ilyen hosszú valamit. Egyszóval megint remek ficit olvashattunk tőled Kiri^^ Várom a következő irományodat :D
    Puszika :*
    Babu <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága babu.

      Hát egyelek meg. Nem baj, hogy lusta voltál, mert én is az voltam. XD Egy csomó ideig nem válaszoltam a véleményedre, de most itt vagyok és írok. :D Pedig már hamarabb elolvastam, de nem tudtam mit írni. :D Meg voltam hatódva, ahogy te itt a végén. :D

      Azért örülök, hogy valamennyire hatott az olvasókra az utolsó fejezet is, ami végül is semmit nem takart, csak ugyan azt, mint az előző fejezet. :D

      Ah, tudom, hogy kínzom a szereplőimet, de én imádom. xD Tudod, mindig is imádtam őket ilyen "sanyarú" helyzetekbe hozni. Az igazat megvallva gondoltam én második évadra, de nem tudom, mi lesz belőle. Remélem, majd sikerül valamit összehoznom, mert én is élveztem írni ezt a ficimet és ezt is érzem a legrealistábbnak, de tényleg. :D

      Örülök, hogy tetszett az alaptörténet. Igaz, hogy egy kicsit klisés, egy nagyvárosi vidéken, de azért próbáltam hétköznapiasra csinálni, ami ezt követelte. Az egyszerű dolgok szerintem megadták a vidéki hangulatot, ami remélem, hogy érezhető volt. :3

      A karakterek meg... Hjaj, én mindkét karaktert imádtam. A gyerekes szerelmes Jongint, a gondoskodó és figyelmes érettebb Yixinget. :D Mind a kettőt jó volt írni és igazából a mellégszereplőket is nagyon imádtam. Yifanért különösen odavoltam. Szeretem a köcsögöket és ő az volt, pedig keveset szerepelt. Na, meg Paang bácsit és Yihant is bírtam. A nagyszülőket, meg szülőket... Hát ők kellettek bele, de nem rajongtam értük annyira, mint például Paang bácsinál.

      Köszönöm szépen ezt a hosszadalmas, terjengős véleménynyilvánítást részedről. :3 Tényleg jól esett. És félálomban sikeredet... xD Imádlak. :D

      Kiri

      Törlés
  2. Ah imádom Yixing szemszögéééét. Ahogy Kaiét is. Szóval igen mindkettőt ugyanúgy. XD
    Jajjj. Tudod, hogy hevesen dobogott a szívem miközben a búcsúzós jelenetet olvastam? Pedig ugye már elolvashattuk Kai szemszögéből, de akkor is ez most más volt. Sokkal furcsább és feszegetőbb, illetve érthetetlenebb és kérdésekkel telibb Yixing lelkivilága most, mint Kaié. Vajon mit értett azon hogy új furcsa kezdet kezdődik számára? Reméljük nekünk is lesz új kezdet amit várhatunk és olvashatunk. *___* Annyira telitalálat ez a fici Kiri. NEKEM NEHOGY ABBA MERD HAGYNI MERT AKKOR ÉN NEMTUDOM MIT CSINÁLOK VELED KÖHKÖHKÖH. :D jAAAJ. most nem lesz egy darabig új rész mi? ahhh T____T Amit az előző kommentemben írtam, ugyanazt tudnám írni most is. Hogy elképesztően jó és reális és FILMET AKAROK BELŐLE!!!! bwaaaah. Vagy legalább egy fake trailert. Ne csináljak majd valamikor egyet? Igaz hogy béna vagyok benne. x'D Jaaj. Neem, nincs vége ugy? Nincsen hát persze hogy nincsen. Annyira kíváncsi vagyok... vajon valaha át fog fordulni Yixing? Mi lesz ebből? Ha nagyon realisták szeretnénk maradni, akkor úgy látom hogy nem. De mintha egy 0,00000001% sejtetést éreznék a fejezetben, hogy mégis. NA EZ AZ AMIT TE SZÉPEN MEGÍRSZ MAJD A KÖVI ÉVADBAN ugye? :3 <333
    Amúgy, sokkal szebb ez a betűtípus, kellemesebb így olvasni.. nagyon szép így a dizi *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, tudod, hogy mennyire tetszett, amikor ezt olvastam, csak nem is tudom... hirtelen nem tudtam rá mit írni, így most szedem össze a gondolataimat. :D

      Örülök, hogy tetszett neked mint a két szemszög, bár úgy érzem, neked Jongin karaktere jobban elnyerte a tetszésedet. A nagyvárosi vicces gyerek, aki barátcentrikus. :D

      Juj... Nem hittem volna, hogy ez a fejezet olyan nagy hatást vált ki az emberekből, mint ahogy azt mondják. De tényleg. Mivel ez a rész szinte ugyan az, mint az előző, sőt tökre ugyan az. Búcsúzkodás. De mégis... Hjaj, ez olyan jól esik. A semmitmondó rész ennyire tetszett neked. :3 Yixing bizony össze van zavarodva, jól látod. Ő nagyon kedves ember és leég rossz neki, hogy egy "barátot" el kell veszítenie.

      Az új furcsa kezdet... Hát az utalás lenne a második évadra, ha lesz. xD Ha nem, akkor is megállja a helyét a ficiben az a mondat, szóval örültem, hogy eszembe jutott. Vagyis az ujjam írta magától. :D

      Huh, de várod a folytatást. xD Mint éééééén Kaihannál a wtf fejezetek után a folytatást. XD Fiiiillllm... *-* Uh, de jó film is lenne belőle. Ilyen nyugis művészfilm tele érzelmekkel. Amúgy meg én is úgy érzem, hogy reálisan sikeredett ez a fici. :D Örülök is neki, mert olyanra terveztem, ezért sem volt benne semmiféle "testi érintkezés" Mármint olyan.
      És igen beszéltük. Úgy megtanulnék csinálni vidiket, de nem nagyon megy. Na, majd barátnőmmel, de addig te csinálhatsz egy tailert, ha szeretnél. Sőt nagyon is örülnék neki. Nagyon, nagyon. :3

      És itt a SEJTÉSED: XDDDD Megérkezett a Sejtő asszonyság, aki azt érzi, hogy Yixing melegedni fog. xD Érdekes, majd minden elválik az én leli világomtól. xD

      Öröm és boldogság, hogy észrevetted a betűtípust. :D Nekem is jobban tetszik, meg nagyítottam is raja, hogy könnyebben olvasható legyen.

      Köszönöm szépen ezeket a hosszú véleményeket. Mindig olyan jól esett tőled olvasni, mivel nagyrészt te "nyomattál" engem, hogy egy új fejezet kijöjjön. Te inspiráltál a kis véleményeiddel. Mennyit számít...
      Itt te vagy az első számú olvasóm, hogy egyelek meg pocaaak. *-*

      Kiri

      Törlés
  3. Ehhez írok másodszor, mert ez a második kedvenc Lulu után. :D
    Emlékszem ezt nem azonnal kezdtem olvasni, mert ennek nem volt közepe, csak 1 fejezte volt még. xD Csak akkor álltam neki, miután már volt asszem 4 vagy 5 fejezete. :D (amúgy a Városban az, amit tényleg a legeleje óta olvasok, akkor kezdtem el kommentálni is. :D)
    Az elején furcsának találtam, mert az elejéből még nem nagyon tudtam, hogy mire is számítsak, mi lesz majd a vége, hogy alakul a sztori...de szerintem pont ez fogott meg benne a leginkább. :D Lassan haladt a történet, és így alapos is volt, mindent meg lehetett érteni. :D Megismertük mélyebben a szereplőket, és az is nagyon tetszett, hogy 2 szemszögből van megírva. :D Ezt meg egyedinek gondoltam, ami még inkább megfogott. ^^
    Nekem valahogy Jongin volt itt a kedvencem, főleg az álma után. xD Azon kicsit meglepődtem, amikor ilyet álmodott. :3 De nagyon tetszett. :D (És az is tetszik, hogy a 2. évadban folytatódnak az álmai. ^^)
    Yixing-ért is oda voltam. :D Imádtam azt a részt, amit tiszta félreérthetően írtál meg. xD Amikor megkérdezte Jongin-tól, hogy mit szól egy következő menethez? :'D Én meg ott nézek, hogy Úr Isten. xD Mert ugye nem ilyennek ismertem meg. xDD És amikor kiderült mi is volt igazából, fúúú, én úgy röhögtem, hogy ennyire félreértettem. :3
    Az rémlik, hogy Yifan-t nem bírtam az elején, vagy nem is tudom...nem volt annyira szimpatikus. xD Valamiért az volt bennem, hogy nem akar közel engedni mást Yixing-hez.. A 2. évadban lett szimpi, amikor kiderült, hogy tetszik neki Yihan. :D
    És Yihan...az a csaj. xDD Bírtam Őt, nagyon kis zakkant. :D
    Ennek a végén is kihullott pár könnycseppem :D Együtt sírtam szegény Jongin-nal, de azt hiszem már írtam neked. :D
    És el sem tudom mondani mennyire örültem, hogy még sincs vége, mert jön a 2. évad. *-*
    Szóval röviden összefoglalva: Ezt is nagyon szerettem. :D


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ez a történt is elnyerte tetszésed, és igen... én is csak a második évadban jöttem rá, hogy te olvasod, de én nagyon örülök neki, hogy véleményezed is.
      Nem tudom, eddig miért nem írtál, és hogy most miért írsz, de én tényleg nagyon boldog vagyok, mert most írsz. És ez a lényeg, nem? *-*

      A többféle szemszög nem olyan egyedi, sőt, sokan alkalmazzák, de nekem ez az leső olyan ficim, amit ténylegesen így írtam rendszerezetten. :3

      Az őszintét megmondom, most nagyon nem tudom, melyik jelenetre gondolsz. Második menet? xD Nekem egyik sem volt félreérthető, vagy nem tudom, lehet azért, mert én írom. xD :D Bár az nekem jó, hogy te félreértetted. *-* Szeretem félrevezetni az olvasóimat, vagy a karaktereimet szenvesztetni. :D xD
      És jól érezted... Yifan kisajátítós típus és Yixing az egyetlen olyan ember, aki képes megérteni őt, vagyis részben. Inkább elfogadja olyannak, amilyen. Én például kifejezetten imádtam, mert tényleg szerette Yixinget. *-* Yihant is bírtam, ahogy te is. :3

      De most jut eszembe... Hogy Luhant nem ismereted, de már a Vidékenbe is belekezdtél. Akkor általam ismerted meg az Exot? *-* Ez tök jóóó! Vagyis én örülök neki.

      Ismét köszönöm a bőséges véleményt. :3

      Kiri

      Törlés
  4. Na, hát első körben annyit mondanék, hogy nagyon tetszett a történet. Egyszerű szavakkal, és mégis hihetetlen hangulatosan van leírva, nagyszerűen el lehet képzelni az egészet, van lelke és saját élete a történetnek. Pl. abszolút el lett találva a "tanyasi parti" érzete az elején (totál a disznóvágások jutottak eszembe róla, amiken voltam XDDD), meg a telepjá... izé, terepjárós résznél láttam magam előtt az elhagyott mezőt, szinte hallottam a kocsi hangját meg éreztem a benzinszagot. :D Nagyon tetszik, hogy árad belőle az a tipikus csendes, békés, egyszerűségében gyönyörű vidéki hangulat, ami az én életemet is betölti többnyire, szóval kb mintha a szívemhez szólt volna olykor a tájleírás, a történések meg maga Yixing jelleme. :D Igazán tetszettek azok a részek, mikor dolgoztak a mezőn, pl az a kötözgetős rész awww. :D
    És akkor a karakterek. Jongin olyan kis nyiffnyaff Panasz Muki volt, annyira nem nőtt a szívemhez, valahogy ő kicsit olyan egydimenziós karakter érzetét keltette bennem... Yixing az én kedvencem! Olyan drága embert, isteneeem. XDDD Annyira aranyos meg jólelkű, de mégis vidám és komoly, ilyen pasi kéne nekem, ölelgetném-puszilgatnám napestig. :D Bár ő is típuskarakter alapjában véve, valahogy mégis komplexebb a jelleme, mint Jonginnak. A mellékszereplők nagyon el lettek találva, a szigorú, munkamániás nagyi meg Yixing rémisztő vigyorú, szégyenlős apukája a kedvenceim. XDDD Meg Jongin anyukája, alig írtál róla valamit de nagy arcnak tűnik valahogy ennyiből is. o_O Yihan meg... Yihannal van egy érzésem, hogy jóban lennék, jópofa csaj, olyan "két lábbal áll a földön" típusnak tűnik nekem. :D
    Viszoooont rrrengeteg volt az elírás és az esztétikailag nagyon furán ható mondat, és ezek sajnos rontják az összhatást. ("- Fiam! - hallottam meg apám hangját. Hátra fordultam és akkor láttam meg, hogy a sorvégi tökébe kapaszkodva kalimpál kezével." Ezen percekig röhögtem és ömlött a könnyem. Nem túlzok. :'D) És az elején furcsa volt nekem, hogy ugyanazokat az eseményeket mindkét fél szemszögéből leírod, főleg a legelején néha kb tök ugyanazt írtad le még egyszer kicsit más szavakkal, de aztán később ezt már sokkal jobban csináltad meg és nem ismételted magad.
    Az viszont szimpatikus, hogy nem hűbelebalázs, csapjunk a lecsóba fajta sztori lett ez, hogy már a második fejezetben csók meg akció meg ilyenek. XDDD Nem sieted el és ez így jó, kellőképpen megismerjük őket, a lelkivilágukat, a helyzetüket, az érzéseiket, sokkal reálisabb is ez így, mintha kb. nyomban megéreznék a dolgokat és már omlanának is egymás karjaiba. :D
    Mindent összevetve egy szuper hangulatú, aranyos, rendkívül szerethető, ámbár végeredményben elég szomorú történet lett ez. Csak az vigasztal, hogy van egy második évad is, és abban hátha összejönnek végre. XDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jééééézusooooooom... Így telefon helyett gépről megnézve a véleményed... :O Nagyon brutálisan hosszú. Ez... olyan megható. *-* Imádlak érte, mert cuki vagy és írtál nekem éséséééééséséséséééééssss te is tudod, milyen jól esik, ha kapsz véleményt. :3

      Tényleg szerettem volna jól átadni a vidéki, tanyasi hangulatot. Valahogy annyira illett Yixinghez ez a környezet, és bár én nem voltam soha disznóvágáson, meg nem vagyok otthon az ilyenekben, azért mégis itt volt előttem az egész. Mármint a táj, a hangulat és minden egyéb, pedig nagyon-nagyon városi emberke vagyok. XD És kapd be... terepjárófej. xD Csak kétszer volt elírva, és ezt annyiszor mondom el, amennyiszer a szememre hányod. XD A lényeg, hogy legalább javítva lett. :D
      Kötözgetős rész. Hát igen... annak utána jártam egy csöppet, hogy Yixing azért mégse olyan baromságokat mondjon, és igazából az egész szőlőtermesztésnek utána néztem, mert nem tudtam pontosan, hogy megy. Persze így sem annyira hiteles, de törekedtem, hogy annak tűnjön. :D

      Jongin valóban nyavalygós volt, de ilyen egy városi gyökér gyerek. De... várj? Egydimenziós? Ez mit takar? Nem volt elég jó a karakter? Azért én őt is szerettem, meg megértettem, de tény, hogy Yixing karaktere jobban bejött nekem is. :D És... Jonginnak is. XD A kis cuki jelleme. De amúgy ez a kis vidéki hangulat és céltudatos Yixing a Városbanban megváltozik egy kicsit. Fordul a kocka és zavaros lesz minden. Igaz, ilyen egy városi élet, próbáltam tartani a jellemeket, de nagyon változtak, mert... új környezet, új emberek, új minden. Félek, ha azt elkezded, nem tetszene annyira... (Nem tudom, miért tartok tőle ennyire. :O Mintha csalódást okoznék, vagy nem is tudom.) Na, de nem is az a lényeg most. :D
      Mellékszereplő mániás vagyok, tudod nagyon jól. *-* Yixing apucit én is imádtam, nagyoooon. :3 És a hülye barátokat is, bár itt kevés a mellékszereplő, de azért mégis megvannak. :D Jongin anyjáról meg lesz szó a következő évadban is egy picit. :D És Yihan tényleg olyan, amilyennek elképzeled (vagyis szerintem), bár elég bugyuta is egyben. xD

      Elírááááás... Tudoooooom. És akkorát röhögtem... a tökösön, ahogy írtam. XD Percekig csak a könnyeimet törölgettem tőle, olyan szinten megnevettetett. XD Jaj, és most látom, te is ezt írtad. xD De ja... tényleg így van. xD hahahha. :D
      Ez az "ugyanazt a dolgot többször leírom" dolog végig vonul az egészen, és a második évad sem marad ki belőle. XD Ez valahogy így jött nekem, mert amikor írtam egy szemszöget, akkor teljesen átjárt a karakter jelleme és íratta magát és mind a kettővel ugyan az történt körülbelül, szóval ja... :D

      Amúgy te nem is nagyon szereted a fluff ficiket, ezt mégis elolvastad és még azt is mondtad, hogy tetszett. :D Ez akkora durva már. XD Behalok rajtad, de örülök neki, hogy mégis elolvastad, még ha én is ajánlottam. XDDDD
      Ha meg még a második évadhoz is van kedved, akkor mondj búcsút majd a vidéki hangulatnak és a reálisabb karaktereknek... :D Igen, furcsamód nem érzem olyan reálisnak a Városbant, de... ez egy fici és... Kaixing. XD Szóval na... :D Köszönöm a vélemééényed. Nagyon-nagyon jól esett. *-*

      Kiri

      Törlés