2014. augusztus 18., hétfő

Városban 11. fejezet

Ma mindenkinek ez a hobbija?



     Melegség járt át engem. Éreztem Yixing ajkait az enyémen, a nyakamban dobogó szívem, a kezeit hátamon, a körmeit bőrömben. Mindent éreztem és minden olyan valóságosnak tűnt, de mikor pilláimat kinyitottam, tudtam, hogy csak álmodtam. 
     Fájdalmasan nyöszörögve keltem ki az ágyból, nagyon sajgott a fejem, legbelül mégsem voltam olyan rosszul. Valami jókedvet varázsolt nekem, de nem tudtam, mi. Halántékomat masszírozva próbáltam visszagondolni a tegnap estére, de aligha jutott eszembe valami. Csak halvány képfoszlányok: Jongdae idióta vigyora az arcomtól pár centire, Hyeri a hátamon, Hoseok aggódva nézett valahová, majd újra a vigyor a képemben. Semmi értelme nem volt az egésznek, azt sem tudtam, hogy minek ittam megint ennyit. Vagyis... mert egy kicsit... inkább nagyon rosszul éreztem magam Yixing miatt. 
     Tudtam, hogy nem lehetek vele, ma azonban mégsem fogott el az a reménytelen érzés, ami amúgy mindig szokott, ha rá gondolok. Nehezen felálltam, majd a fürdőbe mentem, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam. 
    Valamit biztos elfelejtettem, de mit? - tanakodtam a tükörképemet lesve. Annyira hülye vagyok, hogy ennyit iszom! 
     Kibattyogtam a konyhába, ahol anya "kedvesen" megemlítette, hogy megint meddig aludtam. 
- Apa? - kérdeztem bágyadtan, még mindig fáradt voltam, hiába mosakodtam meg. 
- Kint van. Csinálja a hintát - kaptam meg a válasz, de ahogy láttam anya igen el volt foglalva a tészta gyúrásával. 
     Megvontam vállaimat, majd a teraszra totyogtam, és mikor felpillantottam, megláttam apát és hyungot. Egyből visszafordultam; szinte már megszokásommá vált, hogy kerültem őt, ami bántott, de nem tehettem semmi mást. 
     A szobámba mentem, majd az ágyamra dőlve azon zsörtölődtem, hogy mi ez a szokatlan érzés bennem. Annyira fájt a fejem, még arra sem tudtam koncentrálni, hogy a tegnap estét felelevenítsem.
     Hogy kerültem haza? A többiek? Aish! Nem szeretem, mikor ilyen vagyok. 
     Teltek az órák és én egyre jobban lettem anyának hála, mivel literszámra nyomta a kezembe a vizes-flakonokat. Valahogy ma a kelleténél többet futottam össze hyunggal, mint szoktam. A hihetetlen jókedvem nem hagyott alább, amitől kezdem félni.  
     Az emberek mióta ijednek meg attól, ha éppen jól érzik magukat? Én egyáltalán miért érzem jól magam? Talán Hyeri megint kitalált valamit? Ő mindig fel tudott vidítani... de ennyire? 
      Hiába töprengtem, semmi nem jutott eszembe. 
- Jobban vagy már? - kérdezte anya a tévé előtt ülve, mikor éppen a konyha felé tartottam valami nassolnivalóért. 
- Ja, de miért? - vontam fel a szemöldökömet megállva. El is felejtettem miért indulta el, ezért leültem anya mellé és nézni kezdtem a tévét. - Bár még kicsit fáj a fejem.
- Hát fiam - fordult felém anyám, majd megrázta a fejét. Olyannak tűnt, mintha lemondott volna valamiről. 
- Mi van? Ma furcsa vagy - vetettem magam hátra a kanapén. 
- Én vagyok a furcsa? Te vagy az, aki egész nap vigyorogva szaladgál a házban ide-oda. Mégis mit csináltál tegnap? Talán becsajoztál? - jött a kérdés, amire hirtelen megálltam mocorgásomban.
     Becsajoztam? Ha tudná, hogy nem a lányokat szeretem, akkor nagyon kiakadna? Ő végül is csak az anyám. 
- Nem... - feleltem neki kicsit később. 
- Hát nekem nem úgy tűnik. Csak aztán ne valami nyekergős csajjal állíts haza, mert akkor a hajam az égnek áll! 
- Anya! Szerinted én pont az olyanokra buknék? 
- Miért? Akkor milyenekre? - mosolyodott el, majd állát támasztva tovább nézte a tévét. 
- Nem tudom - szegeződtem én is újra a képernyőre. - Aki kedves és... felkelti az érdeklődésemet. 
- Olyanokra, mint én? 
- Anya... te mióta vagy kedves? 
- Yah! Jongin-ah! - vert hátba jó erősen. - Azért valami szebbet is mondhattál volna.
- Aucs - kaptam a hátamhoz. - Igen, igen. Nekem van a legkedvesebb anyukám az egész világon - hadartam gyorsan. - Így jó lesz? 
- Tökéletes - nevetett fel. 
- Ah! De ez mire volt jó, anya? Most fáj a hátam - dünnyögtem, aztán fel is álltam, mivel a hasam megint korogni kezdett.
    A konyhába mentem, benéztem a hűtőbe, de semmi ehetőt nem találtam. Vagyis semmit nem kívánt a szemem. Talán éhes sem voltam, csak valamit akartam enni. Az asztalon lévő kosárkából felkaptam egy almát és azt majszolva indultam vissza a nappaliba. 
    Alighogy letettem a hátsómat, anya már meg is szólalt. 
- Ha fáj még a fejed, menj egyet szaunázni. Úgy is ott van Yixing. 
     A név hallatára egyből felkaptam a fejem. Hogyan mehetnék oda, mikor ő is ott van?
- De nem akarok... - feleltem ellenkezően, hátha így nem küld el. Ha anya valamit a fejébe vett, az úgy is volt. Mindig, kivétel nélkül. 
- De! Menni fogsz, mert... - ekkor zavarba jött anya -, menned kell. Nagyokat pislogva néztem rá, és mikor feltűnt apa a láthatáron, egyből tudtam, hogy mire akar kilyukadni. De... miért pont oda küldött? 
      Beleborzongtam abba, hogy csak elgondoltam anyáék romantikáznak egyet egymással. Anya... Anya soha nem volt olyan. Hát a nap végére el lettem küldve szaunázni egy törölközővel és egy halom pénzel a kezemben. 
     Aish! Nem akarok hyunggal szaunázni. De... egyedül, hogy talált el oda? Egyáltalán egyedül van? – gondolkodtam. Már a főtéren jártam, mikor hirtelen eszembe jutott valami a tegnapestéből.
     Hoseok aggódó hangja, majd az, hogy megláttam Yixinget és egy... 
     Úr isten! Hyungot egy magas alak ölelgette! Egy kínai valaki! Tuti az volt, mert emlékszem, hogy úgy beszélt. Jézusom... Ne… 
     Egyből előkaptam a telefonomat, majd felhívtam anyát. Jó sokára vette fel, de nem érdekelt, meg kellett tudnom, hogy hyung kivel volt. 
- Anya! Hyung kivel ment el szaunázni?! - kiáltottam bele a telefonba hevesen. 
- Mi? Nem tudom. Valami szaktársával, de miért? Menj te is nyugodtan oda, jó? Most leteszem. Szia. 
    Rám nyomta. Tényleg rám nyomta  a telefont! De... milyen szaktárs? Az a kínai gyerek? Ne... Miért? 
    Zavarodottan lépkedtem a járdán az embereket kerülve. Aggódtam, de nem tudom, miért. Eddig jó kedvem volt, de mintha elszállt volna az egész, hogy bevillant az a kínai gyerek a fejembe. Ideges voltam magamra, hogy nem jutott semmi az eszembe, pedig nagyon szerettem volna tudni az igazságot.
    Jongdae! Ő, ő biztos emlékszik mindenre. 
    Újból tárcsázni kezdtem és már hívtam is barátomat. 
- Halló... - dünnyögött -, ki az? 
- Hol vagy? Otthon? Bár gondolom, elég álmos a hangod. Ne mondd, hogy most keltél?! Mindegy is, megyek hozzád, jó? 
- Mi? Nem! Ne gyere! Másnapos vagyok, ilyenkor utálok mindenkit, persze Hyeri kivétel. 
- Yah! A múltkor te hívtál fel, most meg... Halló? Halló? Letetted, te szemét?! 
      Egy újabb szám került a képernyőmre, majd a zöld gombot megnyomva hívtam a következő áldozatom. 
- Oppa? 
- Szia Hyeri. Jongdae-nél vagy? 
- Ühüm, de miért? - kérdezte kíváncsian. Neki valahogy mindig vidáman csengett a hangja. 
- Átmegyek hozzátok, csak mondd meg ennek a nyominak. Ja, és te emlékszel a tegnap estére? 
- Persze. Mindenre emlékszem. Csak nem... Uh, arra vagy kíváncsi, hogy miért csináltad azt? - nevetett sunyi módján a másik vonal végén. 
- Azt? Mi-mit csináltam, Hyeri? - estem kétségbe.
      Valami... Ugye nem valamit Yixinggel?
- Hát, ha éppen a Yixingesre vagy kíváncsi, akkor tudok mesélni. 
       Mi? - Hirtelen eszeveszett tempóban kezdett el verni a szívem. Mi a szent szart csináltam én? Akkor ma... azért volt olyan furcsa hyung? Jézusom... Nem emlékszem semmire! Ez annyira... kínos. 
    Futásnak eredtem, az sem érdekelt, hogy meglöktem egy-két járókelőt. Annyira tudni akartam, hogy mit csináltam, mégsem akartam látni Hyeriék arcát. Jézusom... Minek ittam már megint? 
    Nagy léptekben sikerült elérnem a hatos metrót, ami egyenesen Jongdae-jék megállójához vitt. Hevesen kopogtattam be az ajtón, majd mikor Hyeri nyitott ajtót, kicsit meghátráltam. 
- Szia, oppa - mosolygott kedvesen, aztán kijjebb tárta az ajtót, hogy beengedjen rajta.
- Hyeri... - néztem komoly szemekkel a másikra, aztán valahogy csak sikerült folytatnom. - Mit csináltam tegnap? 
- Nyugi már, oppa. Semmit nem csináltál, amiért aggódnod kéne - nyugtatgatott, mintha tudta volna, hogy tényleg szükségem van rá. Bár a hangomból ítélve még egy idegennek is leesett volna. 
- Nem? - kérdetem vissza értetlenkedve. 
- Hyeri! - hallottam meg Jongdae kiabálását. 
     A szobába mentünk, ahol egy kispárna talált a képembe alig három másodperc alatt. 
- Te mit keresel itt? - jött egy pár pillanat múlva az "üdvözlés" is. Akkor ezek szerint drágalátos barátosném nem adta át az üzenetem.
- Kösz. Neked is szia - mondtam morcosan, majd levágtam magam az egyik fotelbe, kifújtam magam. - Mondtam, hogy jövök. 
- Tegnap leléptél, mint a szar, akkor most ne is gyere! - játszotta meg a mérgeset az idióta. 
- Jongdae... 
- Mi van? 
- Nem emlékszem semmire a tegnapiból. Te tudsz valamit? Mit csináltam? - kérdeztem érdeklődve, mire Hyeri elröhögte magát. Biztos, tud valamit, akkor miért nem mondja? 
- Tegnap sokat ittál, az biztos - görbült a megszokott vigyorra Jongdae szája is, ami nem sejtetett jót. 
- Hát, ha nem mondod, hülyén halok meg. 
- Jól van már! Amúgy meg nem csináltál semmi különösebbet, csak most a szokottnál többet voltál Hoseokkal - mondta unalmasan, majd valahogy a mondat végére csilingelni kezdett a hangja. 
- Mivel a szaktársam, jó, hogy vagyok vele is - dőltem hátra a fotelben. 
- Hoseok nagyon kedves gyerek - mondta mosolyogva Hyeri, mire mindketten ránéztünk. Le lehetett olvasni az arcunkról, hogy most nem akartuk, hogy megszólaljon. - Jól van már, inkább nem is mondok semmit - durcáskodott be, majd kiment a szobából. 
- Semmi nem volt, azt leszámítva, hogy Hoseok száját feltérképezted - nézett rám komolyan Jongdae, mire az ütő is megállt bennem. 
- MI? - kiáltottam el magam.   
     Jézusom... Hoseokot én... Nem, biztos nem! És ha igen? Hyung is látta? Jézusom! 
- Te-tessék? Mit csináltam? – értetlenkedve pislogtam a másik komoly arcára.
- Mondom… Megcsókoltad Hoseokot.
    Az ágyon fekvő hangos nevetésben tört ki, ezzel is elárulva magát, hogy csak át akart verni. Rám meg a frászt hozta ezzel. 
- Aish! Tudod, hogy megijesztettél! - pattantam fel, majd ütni kezdtem. Egy pillanatra sem hagyta volna abba a röhögést.  
   Végül is Jongdae nem lenne képes ilyen nyugodtan kezelni, ha rájönne, hogy meleg vagyok. Vagy igen? 
- Annyira gyökér vagy - fújtattam, majd kimentem megkeresni Hyerit. 
- Na, mi az? Meguntad Jongdae-t? - kérdezte a mosogatónál álló. 
- Te meg csak nem mosogatsz?
- Valakinek muszáj és mivel anyukáék dolgoznak, fáradtak lesznek, ha hazajönnek. Csak meg akarom őket lepni - nézett rám vidám arccal -, ha már Jongdae nem képes rá. 
- Igazad van! Ő nem képes rá! - ültem le a konyhaasztalhoz. 
- Amúgy, miért jöttél? - váltott témát, ahogy az egyik habos edényt leöblítette. 
- Csak anya elküldött Yixing hyunggal szaunázni, de én nem akartam menni. 
- Azért, mert szereted? 
      Bennem rekedt a levegő. Ma mindenkinek az a hobbija, hogy engem szívasson? Tényleg? 
- Te-tessék? Én nem is... 
- Oppa. Tudom. Tegnap elárultad nekem... 
     Úr isten! Miket mondhattam még? - meredtem a falapra, ami hirtelen elhomályosodott előttem. Én ezt nem bírom. 
- Oppa... - szólt hozzám kedvesen Hyeri, majd elém guggolt. - Semmi baj. Nyugodj meg. Senki más nem tudja rajtam kívül. Vagyis... Miután elmentél már nem tudom, mit csináltál, de... 
- Hyeri... Én annyira... - Már megint a sírás határára kerültem.
     Ez a nap akármilyen jó kedvel indult, teljesen rosszul ért véget. Én nem akartam, hogy bárki is tudomást szerezzen erről. Elég volt nekem az, ha Hoseok tudta. Őt úgy gondoltam, hogy megérthet, nem úgy, mint Jongdae, hiszen neki itt van Hyeri. Ő nem meleg, úgy mint én.
    Elegem van. Haza akarok menni. 
    Hajamba túrtam, majd egy nagy levegővel lenyeltem a torkomban ragadt gombócot. 
- Szerintem most... megyek - álltam fel, de alig bírtam rendesen elmenni a kijárathoz.
     Ha így folytatom, az idegosztályon fogok kikötni. 
- Jongin... - szólt utánam a lány. 
- Hm? - hátra se nézve hümmögtem.
- Ugye tudod, hogy mi szeretünk.
      Egy pillanatra megálltam, nagy levegőt vettem és elgondolkodtam. Szeretnének így is, igaz? 
- Persze... 

      A rám törő rosszkedve teljesen elnyomott. A fejem is hasogatni kezdett. Nem volt kedvem metrót fogni, inkább sétáltam hazafelé. Már legalább fél órája mentem, mikor eszembe jutott még egy képfoszlány. 
     "Még mindig szeretlek." A kanapé; hyung karja. Egy szoba; az ágya... Az ujjai rajtam, majd... a szája. "Van esélyem?" - egy határozatlan kérdés. Aztán egy határozott kijelentés. "Van esélyem..." Hyung remegő kezei és édes ajka az enyémen. 
      Ott az utca kellős közepén megálltam, majd lángvörösen égni kezdett az arcom. Nem hittem annak, ami eszembe jutott. Az álom lenne, ha mi... Nem, ez nem történhetett meg... Teljesen le voltam sokkolva és a reggeli érzés újra átjárta testem. Ez volt az... ez volt, amit akkor éreztem. Ezért került... ezért. Ezt... hogyan voltam képes elfelejteni? Azt... hogy van esélyem. 
     Futásnak eredtem, ma már másodszorra. A hátamon lévő táska már fájdalmasan verte a gerincem, minden egyes lépésemnél, de nem érdekelt, oda akartam érni hyunghoz, mert... van esélyem. 
- Elnézés, elnézést - lihegve toppantam a recepcióshoz. - Két órás jegy lesz.
     Gyorsan az öltözőbe mentem, addig is mindenfelé nézelődtem, hogy megtaláljam azt, akiért jöttem. Nem kellett sokáig keresnem, mert megtaláltam őt az egyik szekrénysornál. Épp a telefonját nézte, mintha egy hívást várt volna. 
- Hyu... - épp kiabálni szerettem volna, mikor megláttam a tegnapi gyereket mellette. 
- Yixing-ge, mit csinálsz? - kérdezte hyungot, majd állát a vállára fektette. - Jót tett ez a szauna, talán így el is megyek veled valahová, ha már úgyis hívtál.
- Hyung... - csúszott ki végül a számon, mire felém kapta tekintetét mind a két személy. 
- Jongin... - lepődött meg Yixing. 
- Ki ez az ember? - kérdezte kínaiul a magasabbik. - Xing-ge, inkább menjünk valahova, most nincs kedvem a koreaiakhoz - karolta vállon hyungot, majd elindult. Talán azt hitte, hogy én nem értem, amit mond, vagy nem is tudom, de nem is törődve velem elkezdte húzni Yixinget. 
- Yah! - szóltam rá a másikra. - Nem érdekel, ki vagy, de engedd el őt! - mondtam idegesen. 
- Tessék? Mit mondott? - fordult értetlenkedve a másik felé. 
- Nem tudom - nézett rám csodálkozva hyung is.
     Nem is érdekelt, hogy nem értették, én megfogtam hyung kezét, majd kifelé kezdtem húzni. Nehogy már egy ilyen ember vegye le tőlem őt, ha már van esélyem nála. 
     Épphogy kiértünk az üzlet elé, Yixing már szólásra nyitotta a száját, de én rászóltam. 
- Hyung! Miért nem mondtál semmit? Majdnem elfelejtettem a tegnapit. Azt... hogy van esélyem - mondtam zaklatottan, de ő nem válaszolt.
     Mi van ma mindenkivel, az isten szerelmére?! 
- Jongin... Nem kínaiul beszélsz... - szólt lassan. 
- Ja... 
    Basszus. 
- Hyung, én... 
- Hé! - szakított félbe a magas gyerek. - Ki vagy te, hogy csak úgy elviszed mellőlem a barátomat?! - vont kérdőre. 
- Tessék? 
- Ah, szóval tudsz kínaiul… Akkor csak bent nem mertél úgy beszélni? Talán ennyire félsz, ha valakinek beszólsz? 
    Egyre jobban ment fel bennem a pumpa, ami szerintem hyungnak is feltűnt, ezért szólt nekem, hogy menjünk haza. 
- Majd máskor találkozunk, Zitao - integetett Yixing. 
- Most tényleg vele mész? - háborodott fel a másik.
     Mennyire ellenszenves... Leütném. 
- Suliban találkozunk. 
- Hiába, úgysem szólok hozzád ezek után!
- Tudom, hogy úgyis szükséged lesz rám - mosolygott kedvesen hyung. Olyanok voltak, mintha már jó ideje ismerték volna egymást. Ez annyira idegesített engem. 
     Megindultunk hazafelé, de olyan rossz volt a hangulat. Senki nem szólt semmit, hyung meg nagyon zavartnak tűnt. 
- Ne haragudj rá, csak másnaposan ilyen... fogyatékos. 
    Nagy szemekkel néztem hyungra. Miért akarta egyáltalán tisztázni a másikat? Engem nem érdekel az az alak, de akkor őt valószínű, hogy igen. 
- Nem haragszom - pusmogtam leszegett fejjel. Tudtam, hogy megnyugtatná őt, és ez jobban érdekelt, mint az, hogy igazat mondjak. 
     Újabb kínos csend telepedett ránk, úgy haladtunk egyre előrébb. 
- Hyung... 
- Hm? 
- Emlékszem a tegnapra. 
    Hirtelen megállt, majd újra nekiindult. 
- Ennek... most örüljek?
- Szeretném, ha te is úgy gondolnál rá, mint én... - lassultam le, majd az egyik kanyarnál magam mellé rántottam hyungot, aki értetlenkedve nézett rám. - Én... szeretném, ha te is úgy szeretnél engem, ahogy én téged. 
    Józanul mondtam ki ezeket a szavakat, ami annyira jó érzéssel töltött el. Izgalom és öröm keveréke járta át a testem. 
   Hyung kihúzta kezét az enyémből, aztán előre sietett. 
- Hé, várj meg! - mosolyogtam teli szájból, még akkor is, ha nem adott választ, mert tudtam... van esélyem. 


4 megjegyzés:

  1. VÉGRE **

    Hűű Jongin elég határozottá vált, de már itt volt az ideje ^^ Tök jó hogy végre nem reménytelen szerelmes a drágám. Egyre többen tudják, egyre több momentum történik közöttük, és... egyre józanabbul. ;3 Yixing, valld be magadnak azonnal. ><
    Ez is egy nagyon jó kis rész volt, bár inkább átvezető-szerű. Zitao milyen bunkaj. XD Meg kis hisztis picha. Jongdaet meg bírom hogy mekkora troll. :'D És ahogy szidják egymást, de persze nem komolyan.
    KÉRLEK. HOZZ SŰRŰBBEN RÉSZT T___T annyival jobb úgy olvasni, ha az ember emlékeiben erősebben él a másik rész. _______ ez jobb mint _ _ ___ __ ez. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira jó érzés, hogy te minden egyes részhez írsz véleményt. :D Nagyon, de nagyon jól esik. :3
      Egyre józanabbul... :D Ez tetszik. Amúgy igen. Egyre jobban alakulgatnak itt a dolgok, de ebben a részben még egy napot sem írtam le. XD Istenem. xD :D
      Én bírom Zitaot. XD Kis köcsög, de jóféle köcsög. Én szeretem, úgy mint Jongdae-t. *-*
      A sűrűbb részt már kibeszéltünk. xD Majd próbálok sűrűbben hozni, de most annyi programom lesz pocakocska. :D Igyekszem.

      Kiri

      Törlés
  2. ZiTao <3 egyelek meg :3 de imádom a fogyatékost <3 másnaposan a legjobb :3
    JongIn nagyon kis édes volt, amikor ott felkapta a vizet :3 <3 és Tao, ahogy támadta, mint aki szerelmes YiXingbe :D
    'Tudom, hogy úgyis szükséged lesz rám' ez a mondat <3 beleszerettem ebbe az egybe, meg mikor azzal jött Tao , hogy úgy se szól hozzá ... kis gyerekes viselkedés :3 de annyira jól áll neki <3 itt a mellékszereplőt imádom a legjobban :D Taot nem lehet nem szeretni :3 kis tökéletes <3 főleg ebbe a ficikébe <3 itt imádom a legjobban :3
    és a vége tetszett még nagyon <3 amikor JongIn józanul is kimondta :) bátor lett :3 de olyan jól csinálta , és határozottan <3 mármint a körülményekhez képest ...legalább most nem részeg volt :3 de olyan dühös voltam rá., mikor nem emlékezett >< kinyírom, ha még egyszer ennyit mer inni ><
    szóval~ nagyon imádtam, és várom is a folytatást <3 <3
    ja, és...miért nem volt benne Hoseok? Q.Q Én imádom a gyereket <3 nagyon <3

    DongYi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom, te nagyon Tao mániás vagy. XD Én is bírom a gyereket. Olyan kis gyökér. :D Megenném. :D
      Hát lassacskán csak kialakul köztük valami, szóval már itt az ideje, hogy józanul is lépjenek valamit. :D
      Sajnálom, hogy nem emlékezett, de a nap végére csak eszébe jutott minden. Ne legyél rá ideges. Neee... :D
      Hoseok nem tudom, mikor fogsz szerepelni, de majd valamikor csak fog. :D
      Nagyon szépen köszönöm a véleményed és bocsi, hogy ilyen későn reagáltam rá.

      Kiri

      Törlés